Kézműves építészet – a Vass Cipő

A Vass Cipő belsőépítészeti tervezésének szerves része a világítás, mint a belső teret átalakító erő. Az átgondolt és pontos munkának és a szoros együttműködésnek köszönhetően, a világítás felkapcsolásával szinte más dimenzióba lép át az üzlet: alapvetően nem csak üzletvilágítást terveztünk, hiszen a Vass Cipő üzlete galéria is, a falakat kortárs műalkotások díszítik.

Külön koncepció született a nappali és az éjszakai világításra.

A nappali fényeket úgy alakítottuk, hogy olyan tér jöjjön létre, amely arányos és vonzó, amiben az emberek jól érzik magukat. A függőleges világítások teret képeznek, ugyanakkor lágyságot és melegséget kölcsönöznek az üzletnek. Egy részük a kirakat világítás, az üzlet közepén található beton asztalra fókuszáló világítás, illetve a hatalmas mennyezeti csillár, amely önmagában is belsőépítészeti látványelem, karakteres formájával mívessé teszi a mennyezetet az egybefüggő, nagy belmagasságú térben. A lámpák másik része nem látható direktben a belső térben – az ERCO lámpatestjeit álmennyezetbe süllyesztve alkalmaztuk.

A falak derítése süllyesztett aszimmetrikus falvilágítóval történt, mely a padlótól a mennyezetig, egyenletesen világítja meg a teljes falfelületet. Az úgynevezett kiemelő világítás együtt és külön is látványos világítási képet eredményez, amely a napszaknak, aktuális tevékenységnek megfelelően változtatható.

Sötétedés után az üzlet kirakattá válik. Hangulatát tekintve, holdvilágszerű kékes, misztikus fények uralkodnak a helyiségben, amelyek nem egy zárt, sokkal inkább egy éppen alvó üzlet derengő hatását keltik. A cipőket az álmennyezetbe rejtett led fénypamacsok emelik ki, melyeknél káprázásmentes optika segíti, hogy a fény a cipők felületéről érkezzen a szemünkbe, megakadályozva a zavaró hatásokat.

Generáltervező: T2.a Építésziroda Kft.

Építészek, alkotók: Turányi Gábor, Turányi Anna, Turányi Bence

Építész munkatársak: Pinczés Éva, Radványi Péter, Róka Zsolt
Világítás tervezés: madebylight / Haász Ferenc, Pintér Anita

Fotográfus: Batár Zsolt

 

[supsystic-gallery id=8]