Terek

A fény egy közvetítő eszköz, amely láthatóvá teszi a tárgyakat, anélkül, hogy önmaga látható lenne.

Filozófiánk, a „fényt, ne világítótesteket”, a fény minőségéről szól, éppen ezért, független az azt előállító technológiától.

Missziónk, hogy az életünk minden percére hatással lévő fény tudatos tervezés és megfelelő szakmai háttér mellett olyan eszköz legyen, amely emberek életét teszi jobbá: hangulatot teremt, megkönnyíti a munkát, változást sejtet, éberen tart vagy pont ellenkezőleg, megnyugtat.

Projektjeinkben a technikai szemléletet ötvözzük egyfajta holisztikus megoldással: komplex javaslatokat adunk mind a mérnökök műszaki paramétereit, mind az építészek, belsőépítészek, magánfelhasználók dizájnra vonatkozó elképzeléseit figyelembe véve.

Extravagáns atmoszféra
Kell egy hely, ahova az ember munka után beugrik néhány baráttal találkozni, vagy hétvégén kiereszti a gőzt. Ennek [...]
Fény 250 év sötétség után
Mondhatnánk, hogy a Pálos könyvtár megvilágításában csakúgy a tökéletességre törekedtünk a modern időkben, mint a [...]
Közösségi tér-formák
A recepció a cég arca – vendégek, potenciális ügyfelek, jövőbeni kollégák fogadásának fontos helyszíne, ahol [...]